|
Nem kell a tej a feldolgozóknak
A Tej Terméktanács adatai szerint az idei év első 10 hónapjában 1,37 milliárd liter tejet vásároltak fel a feldolgozók a gazdáktól, ami az előző év hasonló időszakához viszonyítva 4 százalékkal kevesebb.
Eközben a dobozos tejek iránti kereslet az idei évben tovább emelkedett.
A tejfelvásárlás csökkenő tendenciája nem új keletű, a folyamat már évek óta tart. A múlt évben mintegy 1,55 milliárd liter tejet vásároltak fel, az idén a mennyiség várhatóan 1,48 milliárd liter lesz, fogalmazott a terméktanács elnöke, Istvánfalvi Miklós.
Magyarországon az úgynevezett termelői kvóta valamivel meghaladja az 1,7
milliárd litert. Ennek jelenlegi kihasználtsága az elnök szerint 90
százalékos, amit a terméktanács elnöke az országba beáramló külföldi
árumennyiségnek tulajdonít.
Hiú ábrádnak bizonyult, hogy a környező országok, főként Szlovákia tejárai igazodtak volna a magyarországiakhoz. Inkább ellentétes tendencia érvényesült, azaz a magyar árak csökkentek a szlovák szintre. A terméktanács elnöke megjegyezte, Csehországban például jelenleg 10 százalékkal magasabb a tej felvásárlási ára, mint Magyarországon.
Az év első felében a hazai tejfogyasztás 6-10 százalékkal emelkedett az előző év időszakához képest. Magyarországon az egy főre jutó tejfogyasztás 75 liter évente, amivel a szakemberek szerint a világ élmezőnyéhez tartozik. Magyarországon egy ember évente átlagosan 175 liternek megfelelő tejterméket fogyaszt. A szakértők hangoztatták: a magyar tej élelmiszerbiztonsági szempontból kiváló minőségű, és beltartalmi értéke alapján továbbra is az egyik alapvető élelmiszer.
Miközben a felvásárolt mennyiség évről évre csökken, a tejpiacon a dobozos termékek részesedése nő, a zacskós és műanyag palackos tejé csökken, a kimért tejeké viszont stabil maradt. A dobozos tej három év aladt jutottak a 28 százalékos részesedési szintre. E mögött egyrészt a változó fogyasztói igények és az árcsökkenés húzódik meg. A friss tej a 2004-es kisebb visszaesés után az idén ismét növekedett. A zacskós friss tej ugyanakkor folytatja évek óta tartó csökkenését.
A műanyag palackos tejek forgalma mintegy egyharmadára zsugorodott a vizsgált időszakban az előző évhez képest. Ennek oka, hogy a többi tejféle árszintje lenyomta ennek a szegmensnek a literenkénti árát. A műanyag palackos tejek 2002-ben 3 százalékos részesedést képviseltek, az idén már csak egy százalékot.
A kimért tejek piaca stabil volt, piacrészük folyamatosan 27-28 százalék körül van. Ez a szegmens a legstabilabb a vizsgált 3 év adatait nézve. Az átlagár itt a legalacsonyabb, 100-110 forint között mozog egy liter átlagára, bár enyhén emelkedett 2002 óta, 103 forintról 110 forintra.
|
|
|||||||||||||||||
|
Pályázatok megírására, kérje ajánlatunkat itt!
Információ az AVOP GVOP SZVP HEFOP és egyéb pályázatok írásáról (pályázatírás, pályázatfigyelés)
ISO 9001, ISO 14001 ISO 17799 EUREPGAP rendszerkiépítéshez, állami támogatás segítségével
|
![]() ![]() ![]() |
![]() |
ISO 9001, ISO 14001 Reklámajándék szállítónk a Velünk Kft.
Honlapkészítés: Xpedient Tanácsadó Kft.