|
Pásztohy András - Mérlegen a 100 lépés program
Még az idén 150 milliárd forint, jövő januárban és februárban pedig további 100 milliárd forint támogatáshoz jutnak az agrárgazdálkodók - közölte Pásztohy András a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Jövőre 22 százalékkal emelkedik az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára elmondta: jövőre 22 százalékkal emelkedik az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege. Ebből a 400 milliárd forintból 239 milliárd forintot tesz ki az Európai Unió alapjaiból érkező összeg és 161 milliárd forint a hazai forrás. Az egy termelőre jutó éves támogatás így eléri a kétmillió forintot.
Az államtitkár hangsúlyozta: a száz lépés kormányprogram részeként a nyáron hét intézkedéssorozat kezdődött meg az agrárágazatban. Ezek közül a legtöbbnél már döntést hoztak, illetve az intézkedés hatályba lépett. A jövő évi költségvetés összhangban van ezekkel az intézkedésekkel - jegyezte meg Pásztohy András.
A hét intézkedésből háromnál még nincs végleges döntés, illetve jogszabály. Az egyik ezek közül a mezőgazdasági szaktanácsadás rendszere. Valamennyi tagállamban kötelező lesz bevezetni 2007 január 1-jéig a farm tanácsadó rendszert. Az előkészítő munkák után kerülhet sor az új jogszabály elfogadására, a meglévő jogszabály módosítására.
Az államtitkár elmondta: olyan szaktanácsadási rendszert terveznek, amely hasznosítja a legkorszerűbb oktatási, kutatási eredményeket, lehetővé teszi, hogy azokhoz a magyar termelők is hozzájussanak. Az oktatási és kutatási intézményekre kívánják alapozni a regionális szaktanácsadást.
Ugyancsak döntést kell hozni az állam által megvásárolt mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek vagyonkezelésbe adásáról. A cél az állam által megvásárolt mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek eladása, vagyonkezelésbe adása, végső soron visszajuttatása a szövetkezetekhez. Az ÁPV Rt. eljárás rendet dolgozott ki, de döntés erről még nincs.
Dönteni szükséges arról is, hogy a felszámolással megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek volt üzletrészeseinek részleges kárpótlása miként valósuljon meg.
Döntés van viszont arról, hogy jövőre is a nemzeti költségvetésből támogatják az Európai Unióban nem támogatott sertés- és baromfitartást - jegyezte meg Pásztohy András. Az intézkedés a jövő évi költségvetési törvény hatályba lépését követően hirdethető meg, 10 milliárd forintos keretösszegben.
Ösztönözni kívánják az állattenyésztők kedvezményes takarmánygabona elővásárlását. Az erre vonatkozó rendeletmódosítás alapján az állattartók éves takarmánygabona-szükségletük 50 százalékának megvásárlásához tárolási támogatást, illetve kamattámogatást vehetnek igénybe.
Az államtitkár elmondta: földbérlet esetén elő-haszonbérleti jogot biztosítanak az állattartó telepek üzemeltetőinek. Így stabilabbá válik az állattenyésztéshez szükséges földterület bérlete, kedvezőbb helyzetbe kerülnek a telepek földvásárlás során. Az ehhez szükséges törvénymódosításra az idén novemberben kerül sor és jövő év január 1-jén léphet a módosítás hatályba.
Pásztohy András szólt arról is, hogy meghosszabbítják az Európai Unió környezetvédelmi állatjóléti, trágyakezelési előírásához alkalmazkodás határidejét, enyhítik a közösségben alkalmazottnál szigorúbb nemzeti előírásokat. Ez a lépés a jövő év első negyedévében lép hatályba.
Lehetővé kívánják tenni, hogy a nagyobb létszámú állatállománnyal rendelkezők is hozzájussanak a Nemzeti és Vidékfejlesztési Terv környezetvédelmi és állatjóléti támogatásához. Ez 64 ezer állattenyésztő vállalkozás számára jelent lehetőséget. A módosítást még az Európai Uniónak is jóvá kell hagynia, ezt követheti a hazai szabályozás módosítása, majd a jövő év első negyedévében a hatályba léphet.
Folytatódik a földet életjáradékért program. Lehetővé teszik, hogy a védett és védelemre kijelölt termőföldeket a Nemzeti Földalap megvásárolja. Az intézkedés finanszírozására a Nemzeti Földalap vagyonkezelésében lévő földek eladásából származó bevételt fordítják.
Az államtitkár megjegyezte: lehetőséget adnak arra, hogy a magángazdálkodók jelzáloghitel intézetek útján kedvezményes hitellel vásárolhassanak mezőgazdasági termőföldet. Ennek során legfeljebb 50 millió forintos, 5-20 éves lejáratú és két éves türelmi idejű hitel vehető igénybe, ennek kamata az öt éves állampapír hozamához igazodik, és 50 százalékos kamattámogatással igényelhető. Az ehhez szükséges rendelet már módosították.
Tartós földhasználatot, illetve vagyonkezelői jogot kívánnak biztosítani az önkormányzatoknak a közfeladatokhoz. Így az önkormányzatok szociális földprogramot indíthatnak. A becslések szerint ötszáznál is több önkormányzat jelentkezhet a programba.
Az államtitkár szólt arról is, hogy hatékonyabbá kívánják tenni a piacra kerülő hazai és import élelmiszerek minőségi és élelmiszerbiztonsági ellenőrzését. Az erre vonatkozó jogszabályok hatályba lépése jövő év január 1-je.
A tervek között szerepel, hogy a természetes borok jövedéki adója 0-kulcsos lesz. Az erre vonatkozó szabályok a jövő év január 1-jén lépnek hatályba.
A termelői szerveződések működési feltételeinek javításáról az államtitkár elmondta, hogy a beszerző, értékesítő szövetkezetek, valamint az előzetesen elismert termelői csoportok is igénybe vehetik a nemzeti támogatást működési feltételeik javítása érdekében. A jövő évi költségvetésben 1 milliárd forint szerepel erre a célra.
|
|
|||||||||||||||||
|
Pályázatok megírására, kérje ajánlatunkat itt!
Információ az AVOP GVOP SZVP HEFOP és egyéb pályázatok írásáról (pályázatírás, pályázatfigyelés)
ISO 9001, ISO 14001 ISO 17799 EUREPGAP rendszerkiépítéshez, állami támogatás segítségével
|
![]() ![]() ![]() |
![]() |
ISO 9001, ISO 14001 Reklámajándék szállítónk a Velünk Kft.
Honlapkészítés: Xpedient Tanácsadó Kft.